Hardrock.hu – Hungary (Hungarian)


Beyond the Moon

Pontszám (0-10): 10

Értékelés:

Az év vége felé már úgy gondoltam, nem érheti nagy meglepetés a jóllakni igyekvo kritikust- – legalábbis az ismert nevek esetében nem, akik az év folyamán már ellotték várva-várt puskaporukat- ám kiderült: a metál éléskamrája tartogat még egy-két ínyencséget így a lassan eljövo téli estékre.

A rejtett finomság receptje: végy alapul egy jó adag skandináv dallamos metált, fuszerezd meg némi neoklasszikus gitármenettel, keverd össze szigorú, az Evergrey-re hajazó kétlábdobos szaggatott riffeléssel, öntsd nyakon az egészet némi

progresszív ízzel, adjál hozzá csipetnyi Morricone ihlatésu filmzenét, melyhez a Stratovarius nevu szakácsmester könyvébol merítsél némi ihletet és máris kész a Majestic Vanguard féle Beyond The Moon! Nincs benne semmi új alkotóelem, ám az egyéni arányok remek keverése mégis különleges ízt eredményezett.

Maga a csapat eredetileg Divine Discipline néven alakult , hasonló c. demójukra tavaly figyelt fel Christian Rivel a Rivel Records vezetoje, ki meghallván az anyagot rögtön szerzodést ajánlott fel Daniel Eskilsson-nak, a banda alapítójának, dalszerzojének és egyben producerének. A hangzás kiteljesedése érdekében kerestek még egy gitárost, majd a nevüket is Majestic Vanguard-ra változtatták és bevonultak a stúdióba rögzíteni jelen írás tárgyát. Ahogy hallgatom oket, valószínuleg keresztény a banda, szövegeik általános emberi értékekrol szólnak, a hívo bandákra jellemzo derus optimizmussal.

Már a kezdo intro is meglepetésül szolgál- pedig a sok funkcionálatlan kezdoprüttyögéstol már herótom van, és hajlamos vagyok oket kapásból átugrani- ugyanis a szokványos reneszánsz ihletésu kezdés hirtelen átfordul Morricone féle „vadnyugat- romantikába”, összezavarván kissé az embert, hogy hol is tartunk?

A lemez valós elso száma engem –legalábbis a refrén- a Dionysos nevu szintén skandináv banda szerzeményire emlékeztet, ám némileg progresszívebb kiadásban. A Morricone téma itt is visszatér, szinte látom magam elott az öreg Charles-ot, aki bronz színu lován ellovagol a naplementébe, miután leszámolt a gonosz vassúttársasággal és a kegyetlen bérgyilkososokkal.

A következo számban aztán már bejönnek az Evergrey-es hatások is, ez foleg a kétlábdob szaggatott, pulzáló munkájában nyilvánul meg. Természetesen a gitárjáték inkább Malmsteen mester virgáira hajaz, a kicsiny reneszánsz betét és az énekdallam pedig a Rhapsodyt juttathatja eszünkbe.

A Beyond The Moon kezdo riffelése már jelzi, hogy a fiúk azért próbálnak elszakadni a speedelos powertol. Ha az énekhang más lenne, a kezdotaktusok által valamilyen fiókban felejtett Evergrey nótának gondolnám a muvet, persze csak a dallamtéma felhangzásáig, mert az inkább az europower slágerességét villantja fel. Mindenesetre igen nyomasztó és súlyos darab ez, fasza töredezett kétlábdobos sorozatokkal , és meglepetésre némi flamenco-s gitárjátékkal a végén.

Újabb filmzenés téma következik, jó kis speedbe oltva ( no, nem az anfetamin tablettára gondoltam), majd némi sci-fi hangulatú szintiszólam alatt ismét feldübörögnek a kétlábdobok, hogy alapot adjanak a fülbemászó refrénnek.

Egy kis akusztikus, klasszikus ihletésu , gyönyöru dallammal ellátott gitárjáték után ismét egy szigorúbb téma következik, modern, a speed csapatokra egyáltalán nem jellemzo gitár-dob durvulattal, melyet remekül kihangsúlyoz az egyébként inkább rockos refrén.

A lassan musicalesen induló Take Me Home jó kis bólogatós részbe fordul, hogy aztán elovezesse a lemez talán legslágeresebb refrénjét. Érdekes, hogy a szám második felét egy elmélkedos, remek gitárszóló uralja, ám az elso részben hallott alap itt is visszatér, keretbe foglalva a több, mint hét perces számot.

A Footprints kis Iron Maidenes galopp témával kezdodik, hogy aztán inkább egy Rhapsodys induló kerekedjen ki a belole, angyali kórusokkal, majd szintén egy instrumentális betéttel.

A záró Mystic Eye összefoglalja az egész lemezt,- engem kissé a Strato szigorúbb, epikusabb darabjaira emlékeztet kissé- van itt aztán minden, ami jó volt az elozo számokban: klasszikus betét, frankó refrén, kemény alapok.

Összegzés:

Összefoglalva: remek debütalbum egy szimpatikus életfilozófiát valló csapattól, kik a speed powertol kissé elszakadva mertek a komorabb zenék irányába is kitekinteni, a megteremtett szintézissel pedig uralni tudták zenei univezumukat. Az ero legyen veletek továbbra is!

Szerzo:
Garael